A múlt héten levelet írtam az Alapítványom működéséről. Néhány gondot érintettem. Warren Buffet azt tanácsolta, hogy legyek őszinte: mi az ami jól megy, és mi az ami kevésbé, és mindezt évente ismételjük meg. Az volt a célom, hogy többeket bevonjak a problémák megoldásába mivel azt gondolom, hogy a problémák maguktól nem oldódnak meg. Ilyen például, hogy a piac nem serkenti a tudósokat a kommunikációs szakembereket, a gondolkodókat, és a kormányokat sem, hogy a helyes dolgokat csinálják. Csak akkor fogunk tudni jelentős haladást elérni, ha a kiemelkedő emberek, akik felelősséget éreznek mások iránt ilyen szellemben cselekszenek. Ma reggel két dolgot szeretnék megosztani Önökkel és helyzetértékelést adni ezekről. Mielőtt belevágnánk, elmondom, hogy optimista típus vagyok. Úgy gondolom, hogy minden probléma orvosolható. Azért gondolom így, mert a múlt okot ad erre. Az elmúlt fél évszázad alatt a várható élettartam megduplázódott. Egy másik statisztika, amit szívesen idézek a gyermekhalandósággal kapcsolatos. A nem túl távoli 60-as években 110 millió gyermek született és 20 millió halt meg ötéves kora előtt. Öt évvel ezelőtt, 135 millió gyermek született, több mint korábban, és kevesebb, mint 10 millió halt meg ötéves kora előtt. Ez tehát a gyermekkori halandóság felére csökkenését jelenti. Ez nagyszerű dolog. Mindegyik élet sokat számít. És ennek az oka nem csupán a megnövekedett bevételek voltak de hozzájárultak ehhez a tudományos áttörések is. Az oltóanyagokat széles körben használják. Rubeólában négy millióan haltak meg a nem is távoli 1990-es években. Mára ez 400 ezerre csökkent. Képesek vagyunk hát változások előidézésére. A következő áttörés a 10 millió felére csökkentése lesz. Azt hiszem ez elérhető cél húsz éven belül. Miért? Mivel csak néhány kór az, amely az elhalálozások meghatározó forrása. Ezek: a hasmenés, a tüdőgyulladás és a malária. Így jutunk el a mai kérdésünkhöz: hogyan állítsuk meg a szúnyogok által terjesztett halálos kórt? Nos, nézzük meg a kór eredetét. A malária több ezer éve súlyos betegségnek számít. Ha a genetikai kódot vizsgáljuk azt láthatjuk, hogy az Afrikában élők több olyan védekezési mechanizmust alakítottak ki, melyek segítik elkerülni a malária halálos kimenetelét. A halálos esetek száma az 1930-as években tetőzött. Akkor igen súlyos helyzet volt. Mindenhol jelen volt a kór. Jelen volt az USA-ban és Európában is. Az emberek nem tudták az okát egészen az 1900-as évekig, amikor egy angol katona rájött, hogy a szúnyogok terjesztik. Mindenhol előfordult. Két eszköz volt, ami segített a halálozást leszorítani. Az egyik a szúnyogok irtása DDT-vel. A másik a kininnel vagy származékaival történő kezelés. Ez volt a halálozási gyakoriság csökkenésének hátterében. Furcsa módon, annyi történt, hogy a mérsékelt égövről kiszorítottuk a kórt, onnan ahol a gazdag országok találhatóak. Ezt láthatjuk tehát: az 1900-as években mindenhol előfordult, 1945-ben még szintén nagyon sok helyen majd 1970-re az USA-ban és Európa nagyobbik részén megszűnt. 1990-re az összes északabbi régióból eltűnt, és mostanra csupán csak az Egyenlítő környékén találkozunk vele. Így jutunk el ahhoz a paradoxonhoz, hogy a malária a szegényebb országokban fordul csak elő ahol nem jut elég forrás a megelőzésre. Csak példaként említem: több kutatási forrás jut a kopaszság gyógyítására, mint a malária kezelésére. Igaz, a kopaszság borzalmas dolog (Nevetés) és a gazdagabbak emiatt le is vannak sújtva. Ez képezi hát a források elosztásának alapját. De, mi van a maláriával -- bár milliók is meghalnak évente, a jelentőségét akkor sem fogjuk fel igazán. Több mint 200 millió ember szenved tőle most is. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a térségeknek a gazdasága is kárát látja, mivel a betegség kihat a teljesítményre. Tudjuk, a maláriát a szúnyogok terjesztik. Hoztam is magammal néhányat, csak, hogy legyen tapasztalatuk velük. Most elengedjük őket, had repdessenek egy kicsit itt az előadóban. (Nevetés) Azt hiszem semmi okunk, hogy megfosszuk magunkat az élménytől. (Nevetés) (Taps) Ezek a szúnyogok nem fertőzöttek. Van egy találmány, az ágy körüli szúnyogháló. Kitűnő eszköz, tényleg. Anya és gyermeke a háló alatt alszik, így a szúnyogok, melyek késő este aktívak, nem tudják megcsípni őket. Ha DDT sprayt és szúnyoghálót használunk, akkor a felére szoríthatjuk le a halálesetek számát. Ez történt egy sor országban. Jó ezt látni. Óvatosnak kell lennünk ugyanakkor, mert a malária kórokozója és a szúnyogok maguk is fejlődnek. Így a korábban hatékony eszközeink lassan hatástalanná válnak. Két esélyünk van. Ha országonként a megfelelő eszközöket és módszereket használjuk, és ezt megfelelő eréllyel tesszük, akkor helyileg a kór visszaszorul. A térképen látható, hogyan szorul vissza a malária. Ha csak félszívvel cselekszünk, akkor átmeneti eredményt elérünk ugyan, de az eszközeink lassan veszítenek hatékonyságukból és a halálozás ismét megugrik. Ezt láthattuk világméretben akkor, amikor odafigyeltünk, és akkor ha nem. Most a fellendülés fázisában vagyunk. Az ágykörüli szúnyogháló program szárnyal. És új gyógyszerkutatások is zajlanak. Az Alapítványunk oltóanyag-kutatásokat támogat melyek klinikai vizsgálata hamarosan megkezdődik. Ha hatékonynak bizonyulnak, esély van rá, hogy az életek kétharmadát megmentsék. Lesz tehát új eszközünk, de ez önmagában nem jelöli ki az előttünk álló utat. A betegségtől való megszabaduláshoz összehangolt lépések szükségesek. Jó kommunikáció kell, hogy az Alapítvány bevétele elég legyen. Szem előtt legyünk, hogy bemutathassuk sikereinket. Szociológusokra van szükségünk, hogy megértsük és elérjük, hogy ne csak 70% használja a szúnyoghálót, hanem 90%. Matematikusokra van szükségünk, akik előmozdítják ezt és Monte Carlo modellezéseket végezzenek a hatékonyság érdekében. Szükségünk van a gyógyszercégek szakértelmére. Szükségünk van a gazdagabb országok kormányainak nagylelkű anyagi támogatására. Ha ezek az alkotóelemek összeállnak, akkor optimista vagyok, hogy képesek leszünk legyőzni a maláriát. Engedjék meg, hogy egy másik kérdést is megbeszéljünk, ami eltérő területre visz, de ugyanolyan fontos. Ez pedig: hogyan képezzünk kitűnő tanárokat? Ez olyan kérdés, amivel mindenki szívesen foglalkozik és amiről azt hisszük, hogy értjük. A helyzet az, hogy nem így van. Kezdjük azzal, hogy miért fontos ez? Azt hiszem mindnyájunknak voltak nagyszerű tanáraink. És mindannyian jó képzést kaptunk. Részben ezért is vagyunk itt, és részben ezért is vagyunk sikeresek. Habár én kiestem a felsőoktatásból, mégis elmondhatom, hogy nagyszerű tanáraim voltak. Nálunk az USA-ban az oktatás eléggé jól működik. Meglehetősen jó tanáraink vannak az iskolák egy bizonyos körében. Azt mondhatjuk, hogy a diákok 20%-a jó képzést kapott. És ez a 20% a világ legjobbjai közé került be, összehasonlítva más országok felső 20%-ával. Ők hozták létre a szoftveripar és a biotechnológia áttöréseit, és az USA-t a világ élvonalában tartották. Nos, ennek a 20%-nak az ereje csökkenni kezdett, és ez igaz az oktatásban is. Nem csak arról van szó hogy egyes oktatási területek gyengék, hanem, hogy tovább gyengülnek. Ha most a gazdaságot tekintjük, akkor azt látjuk, hogy csak a jól képzett embereknek van esélyük. Ezt kell megváltoztatnunk. Úgy kell megváltoztatnunk, hogy egyenlő esélyeket adjunk. Úgy kell megváltoztatnunk, hogy az ország erősebb legyen és az élvonalban maradjon azokon a területeken, ahol kiemelt tudásnak nagy szerepe van, mint például a tudományok és a matematika. Amikor először láttam a statisztikai adatokat megdöbbentem, hogy milyen rossz képet tárnak fel. 30%-a a gyerekeknek soha nem fejezi be a középiskolai tanulmányait és erről nem volt tudomásunk hosszú ideig, mivel úgy tekintettünk a kiesőkre, mint akik más képzést vesznek fel és ezt a számot hasonlítottuk azokhoz, akik befejezték a tanulmányaikat. Azért történt ez, mert nem vettük figyelembe a tanulók előző helyzetét. De a legtöbb kieső ugyanoda járt tovább. A nyomonkövetés eredményeként a kiesettek száma a valós értékhez, a 30%-hoz közelít majd. A kisebbségi gyerekek esetében ez 50%-os arányt jelent. Még ha el is végzi valaki a középiskolát de ha nincs elegendő bevétele, akkor 25%-nál kisebb esélye van arra, hogy lediplomázzon. Ha alacsony jövedelmű vagy az USA-ban nagyobb eséllyel kerülsz börtönbe, mint hogy diplomát szerezz. És ez nem tűnik elfogadhatónak. Tehát: hogyan javítsunk az oktatáson? Az Alapítványunk az elmúlt kilenc évben befektetett ebbe a területbe. Sok ember dolgozik ezen a témán. Dolgoztunk kis iskolákban, ösztöndíj programokat indítottunk segítettünk könyvtáraknak. Mindezeknek jó hatása volt. De minél többet gondolkodtunk, azt láttuk, hogy a nagyszerű tanárok jelentik az igazi kulcsot. Kapcsolatba léptünk olyanokkal, akik a tanárok közötti különbségeket tanulmányozták, a legjobbak, a felső 25% és a legrosszabb 25% között. Mekkora különbségek vannak az iskolán belül és iskolák között? Az a helyzet, hogy a válasz alig hihető. A legjobb tanárok jelentősen növelik az osztályok teljesítményét Mérések alapján, egyetlen év alatt több mint 10%-kal. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ha az USA-ban két évig a felső 25%-ra jellemző színvonalú oktatás folyna, a köztünk és az Ázsia között fennálló különbség eltűnne. Négy év alatt világvezetők lehetnénk. Ilyen egyszerű. A legjobb 25%-ba tartozó tanárra van szükségünk. Mondhatnánk: nosza jutalmazzuk ezeket a tanárokat és akkor bizonyosan meg tudnánk tartani őket. Határozzuk meg mit is csinálnak és adjuk át a tudásukat a többieknek. De el kell mondjam, hogy manapság egyáltalán nem ez történik. Mi jellemző erre a felső 25% tanári csoportra? Hogy néznek ki, kik ők? Azt gondolhatnánk, hogy bizonyára az érett korosztály tagjai. A válasz az, hogy nem. Amikor valaki már három éve tanít, a tanítási képessége később már nem változik. A változás elenyésző a továbbiakban. Gondolhatnánk, hogy a mesterfokozatnak van hatása. Sokan továbbképzik magukat a mesterfokozatig. Ezen az ábrán négy különböző tényezőt vettünk figyelembe. Hogyan hatottak ezek a változók az oktatás színvonalára? A legalul található az, ami a legkevésbé befolyásolja a színvonalat ez pedig a mesterfokozat megléte. A másik a jutalmazás alapja. Ha két dolgot veszünk figyelembe a jutalmazásnál, akkor az egyik a szolgálati idő. Ismert, hogy a fizetés emelkedésével többet fordítunk a nyugdíjunkra. A második, hogy jutalmazzuk azokat, akik megszerzik a mesterfokozatot. De ez semmilyen módon nem függ össze a tanítási minőséggel. Teach for America: némi összefüggés látható. A matektanárok esetében a szakképesítés megszerzésének van mérhető hatása. De, döntő módon, ez a múltbeli teljesítményre utal. És tudjuk, vannak, akik nagyon jó tanárok. Ennek ellenére szinte semmit sem tettünk annak kiderítésére, hogy mi áll a háttérben, hogyan tudnánk ezt használni és továbbadni, felemelni az átlagos oktatókat a magasabb színvonalra vagy legalább bátorítani a kitűnőket, hogy maradjanak a rendszerben. Kérdezhetnénk azt is: "Vajon a jó tanárok maradnak és a rosszak mennek el?" Az a helyzet, hogy átlagosan, a kissé jobb tanárok hagyják el a rendszert. És az oktatás egy olyan rendszer, ahol igen nagy a fluktuáció. Néhány hely van csupán, ahol az igazán jó tanárok megjelennek. Az egyik jó példa az óraadó tanárokra épített iskola, a KIPP. A KIPP jelentése: " A tudás erő." Hihetetlen jelenség. 66 iskolájuk van, általában középiskolák, és kiemelkedő oktatás folyik a falaik között. A legszegényebb gyerekeket veszik magukhoz, és több mint 96%-kuk továbbtanul négyéves egyetemi képzés keretében. A hangulat és a hozzáállás ezekben itt teljesen más, mint a közoktatási intézményekben. Csoportokban tanítanak. Folyamatosan képezik a tanáraikat. Adatokra és mérési eredményekre építve a tanároknak visszajelzést adnak, "Te ennyivel járultál hozzá a növekedéshez." Mélyen el vannak kötelezve a tanítás színvonalának emelése iránt. Ha meglátogatnak egy ilyen osztályt, meglehetősen bizarr kép tárul Önök elé. Amikor leültem arra gondoltam "Mi folyik itt?" A tanár le-föl rohangált, tele volt a levegő energiával. Azt hittem, hogy valami sporteseményen vagyok. "Mi folyik itt?" A tanár folyamatosan figyelt, hogy mindegyik gyerek követi-e az órát, melyik unatkozik és akkor azonnal kiszólította a táblához. Nagyon mozgalmas környezet volt, az ötödiktől a nyolcadik osztályos évfolyamokig állandó elfoglaltságban tartani a tanulókat úgy hogy mindenki figyeljen, és ne vegye lazán az órát és ne kövesse a rossz példát. Mindenkit be kell vonni. És a KIPP pontosan ezt teszi. Hogyan viszonyul ez az átlagos iskolához? Az átlagos iskolában nem közlik a tanárral milyen a teljesítménye. Egyszerűen nincs adat. A tanárral kötött szerződésben meg van határozva, hogy a felettes hányszor látogat órát -- néha évente csak egyszer. És még akkor is előre bejelentik. Képzeljük el, hogy egy üzemben, ahol néhányan selejtet gyártanak, és a vezetésnek kikötik, hogy "Évente csak egyszer jöhettek ellenőrizni, de akkor is előtte kötelesek bejelenteni, és akkor majd jó munkát végzünk és jól átverünk benneteket." És még akkor is, ha a tanár javítani akar, nincs hozzá mérőeszköze. Nem állnak rendelkezésre a mérési eredmények az egész apparátus azzal van elfoglalva, hogy ne legyenek adatok. Példaként említem, hogy New Yorkban átment egy törvény, amely kimondja, hogy a tanár teljesítmény adatai nem nyilvánosak és ezeknek nem lehet következménye a tanárra nézve. Mindez tehát az ellenkező hatást váltja ki. Mégis optimista vagyok, mert van néhány egyszerű dolog amit tehetünk. Először is, sok vizsgálat ma is zajlik, amiből képet kapunk arról, hol állunk jelenleg. Ebből tudjuk meg, hogy ki az aki jól teljesít és tőlük megtudhatjuk milyen módszereket használnak. A digitális kamerák mára olcsókká váltak, így az osztálytermekben felvételeket készíthetünk, ami nagyon gyakorlati és folyamatos bepillantást enged az iskolákban folyó munkába. Néhány hetente a tanárok megbeszélik a videón látottakat: "Ezen a felvételen egy jó tanítási példát mutatok be." Vagy: "Itt gyengébben teljesítettem." "Adjatok tanácsot, Ti mit csináltatok volna ezzel a sráccal? Nézzétek!" Így, együtt, közösen meg tudják beszélni a gondjaikat. A legjobb tanárokat lehet ilyenkor felkérni, hogy kommentálják a látottakat, megmutatni, hogyan dolgoznak fel egy témát a legjobbak. Ezeket az órákat fel lehet venni és mindenkinek elérhetővé tenni, így a tanulók megnézhetnek egy jó fizika órát. Ha van egy lemaradt gyerek, odaadhatnak neki egy videót, hogy ebből értse meg a lényeget. Valójában ezek az ingyenes órák nem csak az interneten lennének szabadon elérhetőek, hanem DVD formában is hozzáférhetővé kéne tenni őket, így mindenki, a legjobbaktól tanulhat. A személyre-szabott oktatással, sokkal jobb eredményt érhetünk el. Itt van egy könyv a KIPP-ről, ahol ez a módszer bevezetésre került. Ahogyan Jay Matthews hírszerkesztő írta: "Dolgozz keményen és légy kedves." Azt gondolom, hogy ez fantasztikus. Áttekintést ad arról, hogy mit csinál egy jó tanár. Minden résztvevőnek küldök majd egy ingyenes példányt. (Taps) Sok pénzt fektettünk be az oktatásba, és azt hiszem, hogy az oktatásban kell leginkább "jót" csinálni annak érdekében, hogy egy országnak biztos jövője lehessen. Létezik egy, az oktatást serkentő tervezet, a Fehér Házban akad is rá pénz, hogy ezeket az adatgyűjtő rendszereket felépítsük. De amikor a Szenátus elé kerül, nem veszik figyelembe, mert akadnak olyanok, akiket a lemaradás réme eléggé feszélyez. De én optimista vagyok. Azt hiszem, az emberek kezdik megérteni, hogy mennyire fontos ez és komoly változást érhetünk el, ha jól csináljuk. Most csak ennek a két kérdésnek a felvázolására volt időm. Sok egyéb, hasonló súlyú kérdés van még -- az AIDS, a tüdőgyulladás -- látom, hogy pusztán csak az említésük is mennyire érdekli Önöket. Sok eszközünk van arra, hogy nekilássunk ezeknek a kérdéseknek. Mindannyian tudjuk, hogy ezek nem oldódnak meg maguktól. A kormányoknak nem természete, hogy felkarolják ezeket az ügyeket. Ugyanakkor a magánszféra sem fordít ezekre érdek nélkül. Ezért van szükség olyan kiemelkedő emberekre, mint Önök, akikkel együtt gondolkodhatunk és másokat is bevonhatunk ebbe. Önök segíteni tudnak a megoldások felkutatásában. Ezekkel az erőkkel a háttérben, nagy dolgok előkészítői lehetünk. Köszönöm. (Taps)