Fordította, Feliratozta: Vault-Knowledge és JuliusTZM
Athene Mindenség Elmélete
A következő dokumentumfilm az Idegtudomány
új fejleményeit mutatja be
és egy megoldást a fizika sok megoldatlan problémájára.
Bár kerüli a metafizikai összefügéseket,
és kizárólag tudományosan ellenőrizhető adatokra támaszkodik,
az életre, halálra és az univerzum eredetére vonatkozó
filozófiai visszahatásai vannak.
Sokrétűsége és prezentációs sűrűsége miatt,
összefüggéseinek teljes megértéségez többszöri megtekintésre lehet szükség,
annak ellenére, hogy jelentős erőfeszítéseket tettünk,
hogy a megvitatott bonyolult tudományos koncepciókat leegyszerűsítsük.
Továbbá szeretném megköszönni a szerzőnek
annak lehetővé tételét, hogy kövessem és beszámoljak munkájáról,
mivel szeretett volna elkötelezett maradni kutatása mellett,
és elkerülni annak médiával kapcsolatos vonatkozásait.
írta és a kutatást végezte: Athene
szerkesztő és narrátor: Reese015
zene: Professor Kliq
1. Fejezet
Isten a Neuronokban van
Az emberi agy, egy körülbelül száz milliárd idegsejtből álló hálózat.
Különböző élmények, különböző idegi kapcsolatokat hoznak létre,
melyek különböző érzelmeket idéznek elő.
Attól függően mely idegsejtek vannak ingerelve,
bizonyos kapcsolatok erősebbé és hatékonyabbá válnak,
míg mások gyengülhetnek.
Ezt úgy hívják: 'neuroplaszticitás'.
Ha valaki zenésznek tanul,
erősebb idegi kapcsolatokat hoz létre, melyek összekapcsolják
az agy két féltekéjét, hogy zeneileg kreatív legyen.
Gyakorlatilag bármilyen képességet vagy szakértelmet ki lehet fejleszteni gyakorlással.
Rüdiger Gamm bevallottan egy 'reménytelen tanuló' volt,
aki nagyon gyenge volt alapvető matematikából, de folytatta a gyakorlást,
és egy híres 'emberi számológép' lett belőle,
aki képes rendkívül bonyolult matematikai számításokat elvégezni.
A racionalitás és az érzelmi rugalmasság ugyanígy működik.
Ezek idegi kapcsolatok, melyeket erősíteni lehet.
Bármikor bármit csinálsz, fizikailag
módosítod az agyad, hogy jobbá válj.
Mivel ez ilyen alapvető mechanizmusa az agynak,
az öntudatosság sokat javíthat életünk minőségén.
1. Rész: Társadalmi Idegtudomány
Egyes idegek és neurotranzmitterek, mint a norepinefrin,
egy védelmi állapotot váltanak ki, ha úgy érezzük, gondolatainkat meg kell védeni mások befolyásától.
Ha ekkor véleménybeli különbséggel szembesülünk,
a kémiai anyagok, melyek az agyban felszabadulnak, ugyanazok,
melyek túlélésünket próbálják biztosítani veszélyes helyzetekben.
Ebben a védelmi állapotban,
az agy primitívebb része gátolja a racionális gondolkodást,
és a limbikus rendszer kiüti munkamemóriánk nagy részét,
ezzel fizikailag okozva 'szűklátókörűséget'.
Ezt láthatjuk a félelemre adott reakciónál, a póker játékosok stratégiáján,
vagy csak egyszerűen, ha valaki makacs egy vitában.
Nem számít mennyire értékes egy ötlet,
az agy nem képes azt feldolgozni, ha ilyen állapotban van.
Idegi szinten úgy viselkedik, mintha fenyegetve lennénk, még akkor is, ha ez a fenyegetés
ártalmatlan véleményekből vagy tényekből származik,
melyeket máskülönben hasznosnak találnánk, és racionálisan egyetértenénk velük.
Mikor kifejezzük magunkat és nézeteinket elfogadják,
ezek a 'védelmi anyagok' csökkennek az agyban,
és a dopamin ingerületátvitel aktiválja a jutalom neuronokat,
ezektől megerősítve érezzük magunkat és nő az önbecsülésünk.
Meggyőződéseink mélyen kihatnak testünk kémiájára,
ezért tudnak a placebók ilyen hatékonyak lenni.
Az önbecsülés, vagy a hit önmagunkban, szorosan kapcsolódik a szerotonin neurotranzmitterhez.
Ha ennek hiánya súlyos méreteket ölt,
gyakran depresszióhoz, önpusztító magatartáshoz vagy akár öngyilkossághoz is vezethet.
A társadalmi elfogadottság növeli a dopamin és szerotonin szintet az agyban,
és lehetővé teszi, hogy lemondjunk érzelmi berögződésekről és könnyebben legyünk öntudatosak.
2. Rész
Tükörneuronok és Tudat
A szociálpszichológia gyakran a beilleszkedést, mint alapvető emberi szükséglet vizsgálja,
és ezt úgy hívja: 'a normatív társadalmi befolyás'.
Mire felnövünk, erkölcsi és etikai iránytűnket majdnem teljes mértékben környezetünk alakította ki.
Tehát cselekedeteink gyakran a társadalomtól kapott visszajelzés eredménye.
De új fejlemények az idegtudományban
már jobban megértetik velünk a kultúrát és az identitást.
A legfrissebb neurológiai kutatások megerősítették az empatikus tükörneuronok létezését.
Ha egy érzelmet tapasztalunk, vagy valamit cselekszünk, jellegzetes idegek lépnek működésbe.
De mikor csak megfigyeljük, hogy valaki cselekszik valamit, vagy akár elképzeljük ezt a tevékenységet,
a legtöbb ideg újra működésbe lép, úgyanúgy, mintha ezt a dolgot saját magunk csinálnánk.
Ezek az empátia neuronok összekötnek bennünket más emberekkel, lehetővé téve, hogy érezzük, amit mások éreznek.
És mivel ezek az idegek saját képzeletünkre válaszolnak,
úgy tudjuk átélni ezt a visszajelzést, mintha valaki mástól származna.
Ez a rendszer teszi lehetővé, az öntükrözést.
"A tükörneuron nem tudja mi a különbség önmaga és mások között" (V.S. Ramachandran),
ez az oka annak, amiért ennyire függünk a társadalmi érvényesüléstől, és amiért be akarunk illeszkedni.
Állandó dualitásban vagyuk aközött, hogy, hogyan látjuk magunkat és, hogyan látnak mások.
Ez zavart okozhat identitás és önbecsülés terén.
Vizsgálatok szerint, ezeket az érzelmeket még azelőtt megéljük,
hogy tudatában lennénk velük.
De ha öntudatosak vagyunk, helyre tudjuk tenni a nem megfelelő érzelmeket,
mert irányítani tudjuk a gondolatokat, melyek okozzák őket.
Ez egy neurokémiai következménye annak, hogy az emlékek labilissá válnak mikor felidézzük,
és helyreállítjuk fehérjeszintézis által.
Az önvizsgálat, gyökeresen megváltoztatja agyunk működését.
Működésbe hozza az önnevelő neokortikális területeket,
melyek hihetetlen kontrollt adnak érzéseink felett.
Minden alkalommal, mikor ezt csiáljuk, racionalitásunk és érzelmi rugalmasságunk erősödik.
Mikor nem vagyunk öntudatosak, legtöbb gondolatunk és cselekedetünk ösztönös.
A gondolat, hogy véletlenszerűen reagálunk és nem tudatos döntések szerint cselekszünk, ösztönösen frusztráló.
Az agy ezt úgy oldja meg, hogy magyarázatokat hoz létre viselkedésünkre,
és fizikailag visszaírja azokat az emlékeinkbe ún. memória rekonszolidáció (újrarögzítés) által.
Ez elhiteti velünk, hogy tudatában voltunk cselekedeteinknek.
Ezt úgy is hívják, hogy: "backward rationalization"
(visszafelé ésszerűsítés).
Ez a legtöbb negatív érzelmeinket megoldatlanul hagyja, melyek bármikor újra működésbe léphetnek.
Zavarunk állandó üzemanyaga lesz, ahogy az agy folyamatosan próbálja indokolni,
miért viselkedtünk irracionálisan.
Ez az egész bonyolult, majdhogynem skizofrén tudatalatti viselkedés:
egy hatalmas párhuzamosan elosztott rendszer eredménye az agyunkban.
Nincs konkrét központja a tudatnak,
az egység megjelenése tulajdonképpen a különálló áramkörök működése, és kifejezése
egy adott pillanatban. (Joseph E. LeDoux)
Élményeink folyamatosan változtatják az idegi kapcsolatokat,
fizikailag alakítják ezt a párhuzamos rendszert mely a tudatunk.
A közvetlen beavatkozásoknak szürreális következményei lehetnek, melyek felvetik a kérdést,
hogy valójában mi és hol van a tudat.
Ha az agyad bal féltekéjét elválasztanánk a jobbtól
- mint a hasított agyú betegek esetében -,
még mindig tudnál normálisan beszélni és gondolkodni a bal féltekével,
miközben a jobbnak nagyon korlátozott kognitív (felismerő) képességei lennének.
A bal agyféltekéd nem fogja hiányolni a jobbat,
mégha ez gyökeresen meg is változtatja az érzékelésedet.
Az egyik következménye ennek, hogy többé nem tudod valaki arcának jobb felét érzékelni.
De ezt sosem fogod szóba hozni, sosem fog problémát jelenteni,
sőt rá se jössz, hogy valami változott.
Mivel ez nem csak az érzékelésedre hat a világgal kapcsolatban
- ez vonatkozik a mentális képeidre is -, nem csak egy észlelési probléma,
hanem egy alapvető változás a tudatodban.
3. Rész
Isten a Neuronokban van
Mindegyik idegsejtnek van töltése
mely megváltozhat, ha a sejtbe vagy sejtből ionok áramlanak.
Mihelyt az idegsejt töltése elért egy bizonyos szintet,
egy jelet fog kibocsájtani a többi sejtnek,
melyek megismétlik ezt a folyamatot.
Ha sok neuron bocsájt ki jelet azonos időben,
hullám formájában mérni tudjuk a változásokat.
Az agyhullámok felerősítenek mindent, ami az elménkben folyik,
beleértve a memóriát, figyelmet és az intelligenciát is.
Mivel különböző frekvencián rezegnek, sávok szerint osztályozzuk őket, pl. alfa, théta és gamma.
Mindegyiküket különböző feladatokkal társítjuk.
Az agyhullámok lehetővé teszik az agysejteknek, hogy ráhangolódjanak a feladatuknak megfelelő
frekvenciára, és figyelmen kívül hagyják az irreleváns jeleket.
Hasonlóan, ahogy a rádió hangolódik különböző hullámokra, hogy megtalálja a rádióállomást.
Az idegek közti információ-átvitel akkor lesz optimális,
ha tevékenységük szinkronban van.
Ugyanez az oka, hogy kognitív disszonanciát tapasztalunk,
frusztrációt, melyet két ellentmondásos gondolat egyidejű állítása okoz.
Az akarat csupán a hajtóerő, hogy csökkentsük a disszonanciát az aktív idegi áramkörök között.
Az evolúciót tekinthetjük egy ugyanilyen folyamatnak,
ahol a természet próbál alkalmazkodni vagy rezonálni környezetével.
Ezáltal egy olyan pontra fejlődött, ahol öntudatára ébredt
és elkezdett saját létezésén gondolkodni.
Ha egy személy szembekerül a paradoxonnal, hogy életcélt akar,
miközben úgy gondolja, hogy az emberi létezés céltalan,
kognitív disszonancia lép fel.
A történelem során emiatt sokak spirituális és vallási útmutatásért nyúltak,
kihívva ezzel a tudományt, mivel az képtelen volt válaszokat adni egzisztenciális kérdésekre, mint pl. "Miért vagy mi vagyok Én?"
4. Rész:
4. Rész: Én vagyok Athene
"A tükörneuron nem tudja mi a különbség önmaga és mások között"
A bal agyfélteke nagyban felelős azért, hogy egy koherens hitrendszert hoz létre,
annak érdekében, hogy fenntartsa a folytonosság érzetét életünk iránt.
Az új tapasztalatokat beilleszti a már létező hitrendszerbe.
Ha nem illenek bele, egyszerűen elveti.
Ezt ellensúlyozza a jobb agyfélteke, mely pont ellenkező tendenciát mutat.
Amíg a bal agyfélteke próbálja megőrizni a modellt,
a jobb félteke folyamatosan megkérdőjelezi a helyzetet.
Ha az említett különbségek túl nagyok lesznek,
a jobb agyfélteke kikényszeríti a világnézet újragondolását.
Viszont, ha meggyőződéseink túl erősek,
a jobb agyfélteke nem biztos hogy sikerrel jár, hogy felülírja tagadásunkat.
Ez komoly zavart idézhet elő, mikor másokat tükrözünk.
Ha az idegi kapcsolatok - melyek fizikailag
meghatározzák hitrendszerünket -
nem elég erősek vagy aktívak, akkor tudatunk - az összes különálló
aktív áramkör egysége abban a pillanatban - nagyrészt olyan tevékenységekből áll, mely a tükörneuronokkal van összefüggésben.
Csakúgy, mint mikor éhesek vagyunk,
tudatunk nagyrészt étkezéssel kapcsolatos agytevékenységekből áll.
Ez nem annak az eredménye, hogy valami központi 'én' ad parancsot különböző agyi területeknek,
hanem az agy összes önálló területe lesz aktív és inaktív, és lép kölcsönhatásba központ nélkül.
Csakúgy, mint a pixelek a képernyőn, kifejezhetik magukat, mint egy felismerhető képet, ha egységben vannak,
az idegi kölcsönhatások konvergenciája (együttes működése) tudatként fejezi ki magát.
Minden pillanatban tulajdonképpen egy más kép vagyunk.
Egy más entitás mikor tükrözünk, mikor éhesek vagyunk, mikor ezt a videót nézzük.
Minden másodpercben egy más személy vagyunk, ahogy különböző állapotokon megyünk keresztül.
Mikor a tükörneuronokat használjuk, hogy magunkra nézzünk, felépíthetjük az identitás fogalmát.
De, ha ezt tudományos ismereteink birtokában tesszük, valami teljesen mást látunk.
Az idegi együttműködés, mely váltakozó tudatunkat adja, messze túlmutat saját idegsejtjeinken.
Egyaránt eredménye vagyunk az agyféltekék elektrokémiai kölcsönhatásának
és az érzékeknek, melyek idegeinket más emberek idegeihez kötik környezetünkben.
Semmi sem kívülálló. Ez nem egy hipotetikus filozófia,
ez a tükörneuronok alapvető tulajdonsága,
melyek lehetővé teszik, hogy másokon keresztül ismerjük meg magunkat.
Félreértés lenne úgy tekinteni erre az idegaktivitásra, mint a sajátodra,
miközben kizárod a környezetet.
Szuperorganizmusi vonásaink megnyilvánultak az evolúcióban is,
ahol túlélésünk - mint főemlősök - a kollektív képességeinken múltak.
Idővel kifejlődtek a neokortikális területek (agykéreg), hogy meggátolják a primitív
és hedonista ösztönök működését, a csoport érdekében.
Önző génjeink a kölcsönös társadalmi viselkedést hivatottak támogatni szuperorganizmusi szervezetekben,
ezzel tulajdonképpen elvetve a 'legalkalmasabb fennmaradása' fogalmat.
Az agy idegi aktivitása akkor rezonál a legösszefüggőbben, ha nincs disszonancia
az új fejlett agyi területek, és a régebbi primitívebbek között.
Amit mi hagyományosan 'önzőségnek' nevezünk, az csak a leszűkített értelmezése annak,
amit az öncélú viselkedés magában hord. Ebben az emberi tulajdonságokat,
az identitás hibás paradigmájával fogjuk fel... egy tudományos szemléletmód helyett, hogy mik is vagyunk:
a pillanatnyi kifejezése egy központ nélküli, örökké változó egységnek.
A pszichológiai következménye ennek - mint objektív hitrendszernek -
lehetővé teszi az öntudatosságot a képzelt énképhez való kötődés nélkül.
Ezzel drámaian növekedik a mentális tisztaság, társadalmi lelkiismeret,
önnevelés, és amit gyakran csak úgy emlegetnek, hogy 'a pillanatban lenni'.
Az általános kulturális hit legfőképpen abból áll, hogy szükségünk van egy értelmezésre,
egy történeti fejlődést vizsgáló szemléletmódra, hogy megteremtsük az erkölcsi értékeket.
De jelenlegi ismereteinkkel - az agy empatikus és szociális természetével -
már tudjuk, hogy egy pusztán tudományos szemléletmód - identitásunkhoz vagy 'mesénkhez' való kötődés nélkül -
egy sokkal pontosabb, jelentőségteljesebb, és etikusabb paradigmát teremt, mint anekdotikus értelmezésünk.
Ez logikus, mivel hagyományos elképzeléseink - hogy magunkat
képzeletbeli, individualista személyiségekként definiáljuk -, idegileg úgy "drótozza",
formálja az agyat, mely hibásan működő kognitív folyamatokhoz vezet.
Például megrögzött címkézéshes és a pszichológiai szükséghez, hogy elvárásokat generáljunk.
A gyakorlati minősítés mindennapjaink során, alátámasztja az interakció minden formáját.
De azzal, hogy pszichológiailag az 'én'-t belsőnek, a környezetet pedig külsőnek címkézzük,
korlátozzuk saját neurokémiai folyamatainkat, és becsapjuk magunkat.
A növekedés és evolúciós mellékhatásai, mint pl. boldogság és teljesítés,
akkor vannak ingerelve, ha nem vagyunk minősítve interakcióink során.
Sokféle nézetünk lehet és egyesekkel gyakorlati értelemben ellenkezhetünk,
de a kölcsönhatások, melyek mindentől függetlenül, megítélés nélkül elfogadnak bennünket annak
akik vagyunk, neuropszichológiai katalizátorok, melyek úgy alakítják agyunkat, hogy elismerjünk másokat,
és racionálisan megerősített hitrendszereket fogadjunk el, disszonancia nélkül.
Ezt a fajta idegaktivitást ingerelve, csökken a kikapcsolódás vagy szórakozás iránti szükségünk,
és környezetünkben konstruktív viselkedések körforgása jön létre.
Szociológusok megállapították, hogy bizonyos jelenségek mint az elhízás és a dohányzás,
érzelmek és eszmék, kiterjednek és végighullámzanak a társadalomban, hasonló módon,
ahogy az idegek elektromos jelei adódnak át, mikor aktivitásuk szinkronban van.
Mi emberek neurokémiai reakciók globális hálózata vagyunk.
Az elfogadottságon és az elismerésen alapuló, önfejlesztő körforgás,
melyeket mindennapi döntéseink és interakcióink tartanak fent,
a láncreakció, mely végső soron meghatározza kollektív képességeinket,
hogy túltegyük magunkat a képzelt különbségeken, és az életet teljes keresztmetszetében vizsgáljuk.
ezt láttad: Isten a Neuronokban van
következik: A Dolgok Teljes Keresztmetszete
Athene kutatása alapján
szerkesztő és narrátor: Reese015
zene: Professor Kliq
2. Fejezet
A Dolgok Teljes Keresztmetszete
Chiren kutatása alatt, egy leegyszerűsített,
de érthető áttekintést készítettem jelenlegi megállapításairól.
Ez az én magyarázatom munkájának első pár hónapjáról - a kvantum mechanika és a relativitás egyesítéséről.
Bár a téma összetettsége miatt néhol nehéz lehet követni,
Van néhány filozófiai vonatkozása is,
melyeket az epilógusban fejtünk ki.
A múlt évszázadban úttörő felfedezések, tudományos
paradigmaváltásokhoz vezettek világunk felfogásával kapcsolatban.
Einstein relativitáselmélete rávilágított arra, hogy a tér és az idő ugyanaz a struktúra,
míg Niels Bohr kutatása segített a kvantumfizika
segítségével megérteni az anyag építőelemeit.
Egy olyan világ segítségével, mely csupán mint "absztrakt fizikai kifejezés" létezik.
Később Lui De Broglie felfedezte, hogy minden anyagnak
- és nem csak a fotonoknak vagy az elektronoknak - van kvantált hullám/részecske-dualitása.
Ezek az áttörések vezettek, a valóság természetével kapcsolatos gondolatok új iskoláiba
és ihlettek népszerű metafizikai és áltudományos elméleteket, mint:
az emberi elme képes pozitív gondolkodással parancsolni az univerzumnak.
Bármennyire is vonzóak, ezeknek az elméleteknek nincs igazolható bizonyítékuk, és lassíthatják a tudományos fejlődést.
Einstein speciális és általános relativitáselméletét napjaink modern technológiái is alkalmazzák,
mint pl. a GPS műholdak, ahol a számítások pontossága több, mint 11 kilométer per napot csúszna,
ha bizonyos következményeket, mint az 'idődilatációt' nem vennénk számításba.
Az idődilatációt legjobban a mozgásban lévő órák járásának lelassulásával szemléltethetjük.
A relativitás egyéb vonatkozásai:
pl. a 'hosszkontrakció' - ami azt jelenti, hogy egy mozgásban levő tárgy hossza csökken - és az 'egyidejűség viszonylagossága'
- ami azt jelenti, hogy lehetetlen abszolút értelembe véve kifejezni,
hogy két esemény egy időben történik, ha térben el vannak választva.
Semmi sem utazhat gyorsabban a fény sebességénél.
Ez azt jelenti, hogy ha egy tíz fénymásodperc hosszúságú sugarat tolnánk magunk előtt,
tíz másodperc telne el, mielőtt a másik szemlélő számára bekövetkezne az esemény.
Enélkül a tíz másodperces időintervallum nélkül, a sugár nem létezne teljes egészében.
Ez nem a mi észlelésünk -mint megfigyelők - korlátozottsága miatt van így, hanem ez a relativitás velejáró következménye,
ahol a tér és az idő össze vannak kapcsolódva, és nem létezhetnek egymás nélkül.
A kvantumfizika matematikai leírást ad a számos hullám/részecske dualitásra,
és az anyag-energia kölcsönhatásra.
Ez eltér a klasszikus fizikától, elsősorban atomi és szubatomi méretek szintjén.
A matematikai képletek absztraktak és vonatkozásaik gyakran nem intuitívak.
A 'kvantum' bármely kölcsönhatásban résztvevő fizikai alkotóelem legkisebb egysége.
Az elemi részecskék a világegyetem alapvető építőkövei.
Ezek a részecskék alkotnak minden más részecskét.
Míg a klasszikus fizikában mindig módunkban áll felosztani a dolgokat kisebb részekre,
egy kvantumnál ez lehetetlen. Ennek eredményeként a kvantumvilág különös jelenségeket produkál,
melyek a klasszikus törvények segitségével nem magyarázhatóak,
mint a kvantum-összefonódás, a fotoelektromos hatás vagy a Compton-szórás, és még sok más.
Sok egzotikus értelmezése van a mi kvantált világunknak.
A 'koppenhágai interpretáció' és a 'sok-világ elmélet'
a legnépszerűbbek a fizikusok között.
A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy az alternatív értelmezések jelentős konkurenciát jelentenek,
mint például a 'holografikus univerzum'.
1. Rész
De Broglie Egyenletei
Bár a kvantumfizika és Albert Einstein relativitáselmélete egyaránt alapvető fontosságúak
az univerzum tudományos megértéséhez,
sok megoldatlan tudományos kérdés merül fel, és ezidáig nem született egyesítő elmélet.
Egyes jelenlegi kérdések a következők:
- Miért van több megfigyelhető anyag, mint antianyag világegyetemben?
- Mi a természete, az idő nyilának?
- Mi a tömeg eredete?
Az egyik kulcsfontosságú elem, hogy megtaláljuk a választ ezekre a problémákra Louis De Broglie egyenletei,
amiért fizikai Nobel-díjat kapott.
Ez a képlet megmutatja, hogy minden anyag hullám/részecske dualitással rendelkezik.
Tehát vannak pillanatok, amikor hullámként viselkednek,
és vannak pillanatok mikor, részecskeként.
Ez a képlet egyesíti Einstein híres 'E=mc²' egyenletét
az energia kvantált természetével.
A kísérleti bizonyíték magába foglalja a C60 'fullerén' molekulák
'kétrés kísérlet'-ben létrejövő interferencia mintázatát is.
A tény, hogy magát a tudatunkat is úgy tűnik, kvantált részecskék alkotják,
sok misztikus elmélet tárgyát képezi.
És bár a kvantummechanika és a tudat közötti kapcsolat mibenléte nem valószínű, hogy olyan mágikus,
mint azt a legutóbbi ezoterikus filmek és irodalom állítja, mindazonáltal van egy mélyreható vonatkozása.
Ha De Broglie egyenleteit minden anyagra alkalmazzuk, alapvetően megállapíthatjuk, hogy [C] egyenlő [hf]-el (C=hf),
ahol [C] a tudatot, [h] a Planck állandót, az [f] pedig a frekvenciát jelenti.
[C] felelős azért, amit 'most'-nak élünk meg,
egy kölcsönhatás kvantált vagy minimum egysége.
A [C] pillanatainak összessége a jelenig, az életről alkotott elképzeléseinket alakítják.
Ez nem egy filozófiai vagy elméleti kijelentés,
hanem valamennyi anyag és energia kvantált mivoltának egy velejáró következménye.
A képlet megmutatja, hogy az élet és a halál csak absztrakt szerkezetei a [C(most)]-nek.
Egy másik következménye De Broglie egyenleteinek, hogy az anyag- vagy energia-ingadozásának mértéke,
és hullám vagy részecske szerű viselkedése, relatív a referenciakeret (viszonyítási alap) frekvenciájához képest.
A sebesség általi frekvencia-emelkedés másoknak viszonylagos,
és olyan jelenséget eredményez, mint az idődilatáció.
Ennek alepvető oka: az idő változatlan érzékelése a referenciakerethez képest,
ahol a tér és az idő a kvantum sajátossága és nem fordítva.
2. Rész
Antianyag és Nem Perturbált Idő
Nagy Hadronütköztető
Svájc
Antirészecskék jönnek létre mindenütt a világegyetemben, ahol nagy energiájú részecskeütközések mennek végbe.
Ezt a folyamatot mesterségesen szimulálják részecskegyorsítókban.
Mikor létrejön az anyag, vele egy időben antianyag is létrejön.
Emiatt a mai napig az antianyag hiánya az egyik legnagyobb megválaszolatlan kérdés a fizikában.
Amikor elektromágneses mezők segítségével antianyagot fogunk be, tanulmányozhatjuk a tulajdonságait.
A részecskék és antirészecskék kvantum állapota felcserélhető,
ha alkalmazzuk a 'töltés konjugációt' (C), 'paritást' (P) és a "time reversal operator"-t (T) (idő-fordító operátor).
Hogy tisztázzuk:
Ha egy fizikus, akinek teste antianyagból épül fel, egy olyan laboratóriumban kísérletezne,
mely szintén antianyagból épül fel és antirészecskékből álló vegyületekkel dolgozna,
szinte teljesen ugyanazt a kísérleti eredményt kapná, mint anyagból felépülő társa.
De ha egyesülnének, óriási energia szabadulna fel tömegükkel arányosan.
A közelmúltban 'Fermilab' felfedezte, hogy bizonyos kvantumok, mint a 'mezonok',
másodpercenként 3 trilliószor változnak anyagról antianyagra.
Ha az univerzumot [C] kvantált referenciakeretén keresztül tanulmányozzuk,
számításba kell vennünk az összes kísérleti bizonyítékot, mely a kvantumra vonatkozik.
Beleértve, hogy anyaggal egy időben antianyag is létrejön a részecskegyorsítókban,
és a mezonok változtatják anyag-antianyag állapotukat.
Ennek komoly következményei vannak, ha [C]-re alkalmazzuk.
Kvantum szemszögből a [C] minden esetének van egy [anti-C] társa.
Ez megmagyarázza a hiányzó szimmetriát vagy antianyagot az univerzumban
és szorosan kapcsolódik a Wheeler-Feynman 'T-Szimmetria Elmélet'-hez kapcsolódó
tetszőleges 'emitter' és 'abszorber' választáshoz.
A nem perturbált 't' idő - a valószínűtlenségi elvben -, a szükséges idő vagy ciklus, hogy a kvantum létezhessen.
Hasonlóan - mint a mezonoknál is megfigyelhető - személyes tapasztalatunk az idővel vagy az adott pillanat intervallumával kapcsolatban
akkor éri el a küszöböt, ha [C]-t kiiktatja az [anti-C].
[C]-nek ezen egyetlen önmegsemmisítő pillanatának értelmezése az idő absztrakt nyilában alakul ki.
Ha ezután kölcsönhatást akarunk definiálni és a
kvantum hullám/részecske alapvető tulajdonságát vizsgálni,
az összes kölcsönhatás interferenciából és rezonanciából állna.
De mivel ez nem elegendő, hogy megmagyarázzuk az alapvető erőket,
különböző modelleket kell használnunk.
Beleértve a standard modellt, mely az ismert szubatomi részecskék dinamikáját közvetíti az
erőhordozók és Einstein általános relativitáselméletének segítségével, melyek a makroszkopikus jelenségeket írják le.
Például a bolygók pályáját, melyek görbék vagy ellipszisek a térben, és spirálisak a téridőben.
De Einstein modellje nem működik kvantum szinten,
és az általános modellnek szüksége van további erőhordozókra, hogy megmagyarázzák a tömeg eredetét.
A két modell egyesítését vagy a mindenség elméletét
sokat kutatták már, eddig sikertelenül.
3. Rész
Mindenség Elmélet
A kvantummechanika csupán matematikai kifejezések halmaza,
és ezek gyakorlati vonatkozásai gyakran nem kézenfekvőek.
A klasszikus fogalmakat is, mint a hosszúságot, időt, tömeget és energiát
hasonló leírásokkal közelíthetjük meg.
De Broglie egyenleteire alapozva, helyettesíthetjük ezeket a fogalmakat absztrakt vektorokkal.
Ez egy valószínűség-orientált megközelítése az alapvető, már létező fizikai fogalmaknak,
amely lehetővé teszi, hogy egyesítsük a kvantummechanikát Einstein relativitáselméletével.
a) Kvantum és Folytonosság
De Broglie egyenletei megmutatják, hogy minden referenciakeret kvantált,
beleértve minden anyagot és energiát.
A részecskegyorsítók bebizonyították, hogy az anyag és az antianyag mindig egyszerre jönnek létre.
A paradoxont - hogy hogyan képes a valóság egymást megsemmisítő absztrakt építőelemekből létrejönni -
megmagyarázhatjuk, ha ezeket a kvantumokat használjuk, mint referenciakeretet.
Egy egyszerűsített analógiával élve: a foton szemén keresztül kell vizsgálnunk a dolgokat.
A referenciakeret mindig egy kvantum, és meghatározza, miként kvantált a téridő.
Mikor 'nő', vagy 'csökken', maga a téridő is 'nő', vagy 'csökken'.
Ez megnyilvánul a kvantum mechanikában - mint a hullámfüggvény valószínűségi amplitúdójának matematikai kifejezése -,
vagy Einstein relativitáselméletében - mint idődilatáció és hosszkontrakció.
Egy kvantált referenciakeretnek, a tömeget és energiát csak absztrakt valószínűségekként tudjuk definiálni
vagy - ha konkrétabbak szeretnénk lenni és egy matematikai szerkezetet állítanánk -
vektorokként melyek csak akkor léteznek, ha feltételezzük az idő nyilának létét.
Ezeket eredeztethetjük, mint rezonanciát és interferenciát a referenciakerettel,
melyek meghatározzák a minimum egységet vagy a 'c'-vel jelölt téridő-állandót,
mely egyenlő a kvantummechanikai Planck állandóval.
Kísérletek megmutatják, hogy az anyag antianyaggal való energiává alakítása,
gamma sugarakat idéz elő pontosan ellentétes 'momentummal'.
Ami konverziónak tűnik, az az ellentétes vektorok közti ráta, melyet távolságként és időként,
anyagként és antianyagként, tömegként és energiaként értelmezünk,
vagy interferenciaként és rezonanciaként a [C(most)] idő absztrakt nyilán belül.
Az ellentétes vektorok összessége mindig nulla.
Ez az oka a szimmetriának vagy a törvények érintkezésének a fizikában,
vagy amiért a 'c' sebességével, az idő és a tér nulla, a hosszkontrakció és az idődilatáció miatt.
Ennek egyik következménye a Heisenberg valószínűtlenségi elv,
mely kimondja, hogy a fizikai tulajdonságok egyes párjai,
mint az elhelyezkedést és a mozgást nem tudjuk azonos időben pontosan megállapítani.
Bizonyos értelemben egy részecske önmaga mezője is.
Ez nem magyarázza meg a mi érzékelésünket a folytonossággal kapcsolatban, ahol [C] önmagát iktatja ki saját szükségszerű intervallumában.
De ha ezeket a vektorokat exponenciálisan felerősítjük vagy felgyorsítjuk,
az absztrakt idő nyilán belül, illetve ahhoz viszonyítva,
az ezek alapjául szolgáló matematikai algoritmusok, - melyek az alapvető erőket is kifejezik -
egy következetes valóságot eredményezhetnek, melynek absztrakt építőelemei vannak.
Ezért használják a 'harmonikus mozgásegyenleteket' a fizika sok területén,
beleértve a 'periodikus jelenségeket' is, mint a kvantummechanikát és az elektrodinamikát.
Vagy amiért Einstein 'egyenértékűség elvét' a téridő modell eredeztetésére használják,
mely kimondja, hogy nincs különbség a gravitáció és a gyorsulás között.
Mivel a gravitáció csak akkor számít erőnek, ha a váltakozó referenciakerethez viszonyítva értelmezzük.
Ezt szemléltethetjük egy logaritmus görbével, amint egy spirál görbévé redukálódik a referenciakeret által,
mely a tárgyakat pályára és forgó mozgásra kényszeríti.
Vizuálisan leegyszerűsítve: két felnagyított vagy növekvő almát értelmezhetünk úgy, hogy azok vonzzák egymást,
mikor a felnagyított referenciakerettel szemléljük, mivel látszólag a méret nem változik.
Az ellenkezője történik az interferenciával.
Egy egyszerűsített analógiával élve: a tárgyak méretének növekvését vagy csökkenését - ahogy közelebb vagy távolabb kerülünk tőlük -
a referenciakeret vektorainak változása határozza meg,
hasonlóan, ahogy a rádió hangolódik különböző hullámokra, hogy megtalálja a rádióállomást.
Ez vonatkozik a gravitációs hatásra is.
Lényegében, függetlenül bármiféle referenciakerettől, nincsenek alapvető erők.
Absztrakt folyamatosságunkban, matematikailag az összes kölcsönhatást leírhatjuk
interfereciaként és rezonanciaként, mindaddig, míg az örökké változó
és ingadozó minimum egységet vagy kvantumot - mint referenciakeretet - számításba vesszük.
A kísérleti bizonyíték tartalmazza a láthatatlan effektust a standard modellben,
ahol láthatjuk az erőhatást, de magát az erőhordozót nem.
b) Kvantum Szuperpozíció
A valóság következetes folytonossága nem igényli, hogy bármiféle időbeli szekvenciája legyen a kvantumnak.
A kvantum nem tárgya semmiféle tér vagy időbeli fogalomnak.
és az összes lehetséges kvantum-állapotát egyidőben felveheti.
Ez az úgynevezett 'kvantum szuperpozíció', melyet bizonyítottak olyan kísérletekben,
mint a 'kétrés kísérlet', vagy 'kvantum teleportáció',
ahol kiderült, hogy az univerzumban lévő összes elektron lehet tökéletesen ugyanaz.
Az absztrakt idő nyilának és a következetes folytonosságnak egyetlen feltétele
az algoritmus, mely kifejezi a vektorok mintáját vagy absztrakt szekvenciáját.
Mivel ez a folytonosság megadja az öntudat képességét,
eredendően alanyai leszünk a matematikai következményeinek: a fizika alapvető törvényeinek.
Az interakció csupán az értelmezése annak, ami lényegében egy absztrakt minta.
Ez az oka, hogy a kvantummechanika csak matematikai leírást tud nyújtani,
mivel csak végtelen számú valószínűség esetén tudná leírni a mintákat.
Mikor egy valószínűséget [C]-vel fejezzük ki,
a szükséges információ - hogy kifejezzük a jelenlegi pillanatot vagy a [C] valószínűségi amplitúdóját -
ugyanaz, ami az idő nyilát is megtestesíti.
Az idő nyilának természete az egyik legnagyobb megoldatlan probléma a fizikában
és ez a felelős sok új elterjedt értelmezésnek.
A holografikus elv például - mely a kvantum gravitáció és a húrelmélet része -
az egész univerzumot, mint egy pusztán két dimenziós információ-struktúrát írja le.
c) Idő
Hagyományszerűen társítjuk az idő nyilának fogalmát az események sorozatával,
melyet a rövidtávú és hosszútávú emlékeink rendszerezése által tapasztalunk.
Csak a múltról lehetnek emlékeink, a jővőröl nem, és mindig azt feltételeztük,
hogy ez tükrözi az idő folyását.
A tudósok csak most kezdték el megkérdőjelezni ezt a logikát, mikor a kvantumecanikai felfedezések bebizonyították,
hogy bizonyos jelenségek nincsenek kötve a mi időről alkotott
elképzeléseinkhez,
és ez nem több, mint a mi érzékelésünk a megfigyelhető értékek változásáról.
Ez megnyilvánul az idődilatációban és a hosszkontrakcióban is,
melyek részben az okai, amiért Eintstein megállapította, hogy a tér és az idő ugyanaz a szerkezet.
Abszolút értelemben, az idő fogalma nem különbözik a távolság fogalmától.
A másodpercek egyenlőek a fénymásodpercekkel, de kiütik egymást.
Hogy tisztázzuk: Ha a távolság és az idő egymás ellentétei,
az idő múlását értelmezhetjük a távolságnak, amit az óra mutatói tesznek meg,
mivel olyan irányba mozognak, mely ellentétes az idővel.
Ahogy előre haladnak, lényegében visszafelé mennek abban, amit mi időnek nevezünk.
Ez az oka annak is, hogy bármely különálló minimum egységnyi élmény
mindig azonnal megsemmisül egy időtlen 'most'-ban.
Ennek megértése tisztázza a 'hullámfüggvény összeomlás' és a 'kvantum-dekoherencia' közti ellentétet.
Olyan fogalmak, mint az élet és a halál, csupán szellemi konstrukciók.
Bármiféle spekulatív spirituális elképzelés a túlvilágról - mely egy olyan tartományban jön létre,
ahol ennek a valóságnak a szilárd matematikai alapja megszűnik - ugyanúgy egy felépített szerkezet.
Egy fontos kozmológiai következmény, hogy az Ősrobbanás elmélet
- melyben a világegyetemet visszakövethetjük egyetlen bizonyos pontig, ha visszatekintünk a múltba -, egy félreértés.
A hagyományos feltételezés - hogy a tér három dimenziós
és az idő játssza a negyedik dimenzió szerepét - pontatlan.
Ha az univerzum eredetét akarjuk tanulmányozni, tulajdonképpen "előre" kell néznünk,
mivel [C(most)] idővektora ellentétes a távolság nyilával,
ahonnan mi egy táguló világegyetemet érzékelünk.
Bár a világegyetemnek ez az ideiglenes leképzése csak absztrakt fogalmakat eredményez
és nincs kapcsolatban kvantum alapjaival.
A kísérleti bizonyíték magába foglalja az egyre gyorsabban táguló világegyetemet, továbbá
az ún. 'inverz' vagy 'fordított idejű fekete lyuk metrikát',
és még sok más Nagy Bumm elmélettel kapcsolatos problémát, mint a horizont problémát.
d) Neurológiai Vonatkozásai
Ezek a derivációk kérdéseket vethetnek fel a szabad akarattal kapcsolatban,
mivel úgy tűnik, hogy a mi időérzékünkben a cselekménynek csak megtörténte után leszünk tudatában.
A legtöbb neurológiai vizsgálat fényt derített erre a kérdésre,
hogy először valóban cselekszünk és csak utána tudatosul bennünk a cselekmény.
De egy determinisztikus nézőpont az idő hibás koncepcióján alapul, mivel azt
a kvantummechanikában, a matematikai valószínűségi kifejezésekkel ábrázoljuk.
Ezek az értelmezések fontosak lesznek a jövőbeni neurológiai kutatásokban,
mivel jelzik, hogy bármely idegi áramkör egy olyan vektor, melynek iránya van,
mely alátámasztja a kognitív disszonanciát és az interferenciát vagy rezonanciát a [C]-n belül.
A képesség, hogy megértsük és tudatosan változtassuk ezeket az irányokat
- melyet milliárd éves evolúció során szereztünk -
megerősíti, hogy mennyire fontosak a hitrendszerek tudatunk tágulásában
és hogyan befolyásolják a munkamemóriánkat,
ami azért felelős, hogy mennyire vagyunk képesek kapcsolatokat létrehozni,
és az idegi folyamatokért, melyek értelmet adnak a dolgoknak.
Azt is megmutatja, hogy a mesterséges tudat független processzorok hálózatát fogja igényelni
egy komlex algoritmusokból álló lineáris folyamat helyett.
e) Egy Limitált Értelmezés
Athene nagy egyesítő elmélete egy megoldás, mely egyesíti a kvantumfizikát és Einstein relativitáselméletét.
Bár sok fizikai problémára választ ad - mint az itt felsoroltakra -,
ez csak az én limitált értelmezésem az ő első pár hónapos tudományos kutatása alapján.
Bármi is legyen a végkimenetel, tisztán láthatjuk, hogy egy olyan érába léptünk, ahol a tudomány bárki számára nyitva áll.
És, ha fenn tudjuk tartani a szabad hozzáférést egy semleges internethez, ellenőrizhetjük ötleteink érvényességét,
fokozhatjuk a képzeletünket új korrelációk megalkotásával,
és részei lehetünk az univerzum és az elménk megértésével kapcsolatos evolúciónak.
Epilógus
A kvantummechanika segítségével megtanultuk másképpen szemlélni a valóságot,
és bizonyosságok helyett, mindent valószínűségnek tekinteni.
Matematikai értelemben bármi lehetséges,
A tudományban és a mindennapi életben egyaránt intellektuális képességünkön múlik,
hogy milyen mértékben tudunk kalkulálni, vagy rájönni valószínűségekre, hogy felismerjük a mintákat.
Minél kevésbé vagyunk elfogultak, annál tisztábban tudjuk felismerni ezeket a mintákat,
és cselekedeteinket ésszerű valószínűségekre alapozni.
Mivel agyunk bal féltekéjének az a természete, hogy tagadja az eszméket,
melyek nem illenek bele jelenlegi szemléletmódunkba, minél jobban kötődünk egy hitrendszerhez,
annál kevésbé vagyunk képesek tudatos döntéseket hozni saját magunk számára.
De ezen folyamat megfigyelésével tágítjuk tudatunkat, és növeljük szabad akaratunkat.
Azt mondják a bölcsesség korral jön, de nyitottsággal és szkepticizmussal
- a tudományos módszer kulcs-elveivel -,
nincs szükségünk évtizedes próbálkozásokra, hogy rájöjjünk, mely meggyőződéseink valószínűtlenek.
A kérdés nem az, hogy meggyőződéseink igazak-e vagy sem, hanem,
hogy kötődünk-e hozzájuk érzelmileg, ettől függően többé, vagy kevésbé lesz számunkra hasznos.
Nem létezik szabad választás, amíg érzelmileg kötődünk egy hitrendszerhez.
Abban a pillanatban, mikor elég öntudatosak vagyunk, hogy erre rájöjjünk,
akkor tényleg együtt tudunk működni, hogy kitaláljuk mi lesz számunkra a leghasznosabb.
"A kvantummechanika fejlődése egy példa nélküli szkeptikus vizsgálat a klasszikus fizikai paradigmákkal szemben. Az öntudatosság és a hajlandóság - hogy felülvizsgáljuk hipotéziseinket, melyeket folyamatosan kérdőre von a tudomány és az emberiség - fogja eldönteni, hogy milyen mértékben vagyunk képesek megérteni elménket és a világegyetemet."